2011. február 2., szerda

A befejezetlen projektek királynője

Egyszer láttam valahol ezt a pólót: 'Queen of unfinished projects", vagyis A befejezetlen projektek királynője.

Hát, ha valaki, akkor én bizony kiérdemlem ezt. (Lehet, készítek is egyet magamnak!)
Mindig is tudtam, hogy nem vagyok egy mini-album készítő típus, túl hamar ráunok, hogy egy a téma és a stílust is illik egyben tartani. De nem gondoltam volna, hogy ha egyszer számba veszem, akkor ilyen sok befejezetlen projektet találok magam körül.
Tehát itt és most fogadom (elvégre azt mondják, hogy az írásba adott fogadalmat hajlamosabbak vagyunk beteljesíteni), hogy addig nem fogok új oldalba (na jó, nem fogok háromnál több új oldalba), amíg be nem fejezem a következő projekteket:
  1. Egy nap Zsóry-ban minialbum
    (ez konkrétan 2008 nyara óta húzódik, ciki! Még erre a scrap.hu kihívásra fogtam bele.)
  2. Első otthon minialbum
    (Pár oldal készen van, az anyagok és a témák is itt vannak a fejemben, csak neki kellene végre fogni! Végülis ez csak 2008. október óta húzódik.)

  3. Atyus 5 dolog kihívása
    Nagyon lelkesen belefogtam és valami miatt félbemaradt az egész, két dologig és a borítógi jutottam el. Na, majd most!
  4. Párizs minialbum
    (Ebbe azért szépen gyűlnek az oldalak, kész van már 2 szóló és 3 dupla oldal. De sajnos a kirándulás és az album indítása is 2009. októbere volt, így egyre inkább halványulnak a kapcsolódó emlékek. Bele kell húzni. Ennek jegyében ma készítettem bele ezt az oldalt.)
  5. Textil album a scrap táborból
    (Ezzel gyakorlatilag sehogy nem állok, van egy félkész borítóm és pár körbevarrt belső lapom. Ajaj.)
  6. Visszatekintő album 2009-re
    (Végülis ebbe csak egy hónapja fogtam bele, a legutóbbi scrap talin. Ennek mintájára szeretnék egy 2009-es visszatekintő minialbumot, ami végülis már majdnem kész. Csak a borító és a december hiányzik, meg pár lyukasztott figura dísznek.)
  7. Pecsételős, technikás oldal
    (Szintén scrap klub, 2009. végén. Az alap és a fotó megvan, de nem lett még belőle oldal.)
  8. Cycle Chick oldal
    (Mónika vázlatkihívására kezdtem el pár hónapja, de nem állt össze, így a kihívásra mást csináltam, ez az oldal meg a fiókban vár szebb napokra.)
  9. Tábori art oldal
    (Szintén 2010-es táborból maradt vissza. Egészen kicsi hiányzik hozzá, konkrétan csak a betűket kellene rá felragasztanom, de sajnos a dekorgumi betűk nem bírták túl jól a repesztős festéket, így most nagyon girbegurbán állnak.)
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, még így is sokkal több és sokkal ijesztőbb, mint vártam. :o
Fogadalomra fel! Ha mindezt betartom, 2011-ben nem is screppelek már másról.

7 megjegyzés:

Merika írta...

Szilvi semmi pánik! Én olajképekkel vagyok így!Számba sem veszem, de gondold el mennyivel több helyet foglal!(50x70cm-s képek)Nyomasztó tud lenni, de biztos befejezed őket!Az öt dologra elég kíváncsi vagyok!(és persze a többire is)

Tipitá írta...

Hajrá, hajrá! Kitartás, munkára fel! Majd számonkérjük a fogadalmadat!:)

Timi írta...

Ez nagyon klassz kis post volt! Én szorítok, hogy sikerüljön!Hajrá!

Szilvi írta...

Drágám, akkor most megnyugodtam, nekem SOKKAL kevesebb félbehagyott projektem van. Inkább el se kezdem őket-hehehehihihi.

Rika írta...

Hát igen, van ez így! De azt is vedd számba, hogy mennyi befejezett projeted van! Egyébként nekem is lenne ennyi, ha legalább belekezdenék dolgokba, pl. az előző három nyaralásunk albumaiba. Drukkolok Szilvi, na meg kérj fél év fizetett szabit :-))

Bea írta...

Először csak mosolyogtam, ahogy soroltad, aztán felnyerítettem, hogy hihi ennyi félbehagyott dolgom nekem is van, csak sosem szedtem őket sorba. :)
Szia: Bea

Izabella Szabó írta...

Azt hiszem nekem is kell egy ilyen poló :D :D
Bár nekem nincs ennyi befejezetlen projektem,de van rengeteg papírom és ötletem,hogy végre belekezdjek valmibe... :D