2009. augusztus 27., csütörtök

Laptop matrica

Majd' egy éve már, hogy beszámoltam itt a vinyl falimatricánkról, amit az Etsyről rendeltem.
Azóta sem bántam meg, így egyértelmű volt, hogy ha lesz egy laptopom, akkor az is kap majd valamilyen vinyl díszítést.
Kb. egy hónapja rendeltem egy netbookot. A döntést hosszú mérlegelés előzte meg, végül az Acer Aspire One 751h modellje mellett döntöttem, ami még jóval kisebb, mint az átlagos 15,7 colos laptopok, de nagyobb, mint a szokásos netbookok, majdnem 12". Így a billentyűzete már akkora, mint egy rendes laptopnak.

Na, de nem is erről akartam beszélni (ezt inkább csak Jovi kedvéért írtam le :-p), hanem a matricákról. Tehát a laptop még meg sem érkezett én már kitaláltam, kiválasztottam, sőt meg is rendeltem a rá való matricát, ismét az Etsyről. A türelmetlenség az egyik nagyon rossz tulajdonságom. Mindent akarok, de azt most rögtön.

Bizony, az a termék neve, hogy "Laptop Sticker for Szilvia". Ezért is imádom az Etsy-t, hihi. Teljesen egyéni méretet és színt kérhettem.

Csak épp három dologgal nem számoltam:
1., Rosszul adtam meg a méretet, mert a laptop fedele nem tökéletes téglalap alakú, illetve kiderült, hogy van rajta egy Acer felirat épp abban a sarokban, ahova én a matricát szántam.
2., Ha most rendelnék, akkor ezüst színt kérnék, szintén az ezüst színű Acer felirat miatt.
3., Bár nem voltak előítéleteim az orosz minőséget illetően, utólag azt mondom, hogy közelébe sem ért az amerikai falimatricámnak. Az, hogy majd' egy órát töltöttem, már-már anyázva a matrica felapplikálásával, az semmi! Össze-vissza szakadt, nem akart lejönni a transzfer papírról és a többi.

Tehát jött az isteni szikra és egy szkreppes megoldás: a matricát szétvágtam elemeire, így a kisebb mintákat könnyebben leapplikálhattam a fóliáról, sőt, így az egész mintát átalakítottam és újraszerveztem, hogy szépen ráférjen a fedélre anélkül, hogy összeakadna az említett felirattal.

A végeredmény ez lett:
A laptop méreteit pedig ez az A5-ös füzet szemlélteti a legjobban:
Szóval éljen a vinyl, mindenkinek bátran ajánlom, csak válogassátok meg, kitől vesztek.

4 megjegyzés:

ScrapMona írta...

Na, kérem szépen és így lesz valami tucat dologból egyedi, szépséges és "Szilvis".

Jovi írta...

Köszi a kitérőt :) A matrica meg nagyon tuti! :)

Vera írta...

Wow! Ezt aztán megoldottad, nagyon jó lett! :D (és cuki a lapos)

Gora írta...

Szia!
Nagyon jó a laptop matrica, nekem pezsgő színű a laptopom, és fekete matrica kellene rá, olyan, mint a tiédre, ugyanaz a minta. Hogyan lehet tőlük rendelni, sajnos angolul nem tudok.
Köszi a segítséget!
Barby