2008. január 3., csütörtök

BÚÉK

Boldog 2008-at mindenkinek! Egy gyors beszámoló a tavalyi év végéről és az idei kezdetéről, ami igen sűrűre sikeredett:
A karácsonyt megelőző hétvégén elmentünk a családdal Bécsbe az adventi vásár utolsó napjaira. Imádom ezt a várost, fantasztikus! Elmentünk a Schönbrunnba, a Rathausplatzra és a Mária Terézia térre is, mindenhol kézműves standok, csodás portékák. Persze megvolt a kötelező forraltbor, pörköltmandula, nugát és sajtos-tejfölös sült burgonya. Nyammm.

Hazafelé beugrottunk a HobbyMűvészbe, hogy levásároljam a maradék utalványomat, hiszen dec. 31-ig voltak érvényesek. Persze anya és Lilla is besegítettek az elköltésébe, de az oroszlánrész nekem jutott.
A karácsonyt Zsóryban töltöttük, három nyugis nap olvasgatással, filmnézéssel, sok-sok mézeskaláccsal és egyéb finomsággal és persze együtt a családdal (Internet nélkül, ami kicsit furcsa volt). Ez volt az első karácsonyom az egyetemi évek során, amikor nem kellett tanulnom, sőt a két ünnep között sem volt egy vizsgám se!
Egy kis digi a hangulat kedvéért:
(Az oldalon minden Jen Wilson Design)

27-én Pálesz is megérkezett, együtt mentünk Patrihoz, a keresztlányomhoz utó-karácsonyra. Még mindig imádnivaló a kiscsaj. Sajnos most elfelejtettem fényképezőt vinni, pedig jó lett volna. Gyerek laptopot és sminkkészletet vettünk neki, amin viccelődtem is: "hova tartanak ezek a mai fiatalok, nekem 23 évesen sincs egyik se, neki pedig már három évesen is kijár":) Az aktuális dumája az "apa kis kalandjai" volt, ami a félreérthetőség ellenére a különböző állatkák kis kalandjairól szóló mesék mintájára született :D De Pálesz azért boldogan idézgeti.

28-án irány Pécs Palival és Lillával együtt: Kispál 20 éves szülinapi koncert. A buli fergeteges volt, 3,5 órán át játszottak. Volt gitársorsolás, Animás Juci, összes régi tag, CSÍK zenekar közreműködése, régi felvételek a kivetítőn... A tömegtől eltekintve tökéletes volt a buli.
Másnap korán indultunk vissza Pestre. Izgatottan vártam az első nagy találkozást Erikával és Gigivel. Nagyon jó volt végre személyesen is beszélni és persze nem csak "szakmai" témákról beszélgettünk. A nap sztárja persze Erikáék kisfia, Áron volt. Tüneményes!
30-án Pali nagyszüleinél volt utó-karácsony, plusz megkaptam Pali fő ajándékát is, egy KI Memories Pop Culture termékekből álló scrapbook csomagocskát. Itt egy kép ízelítőnek, remélem, hamarosan már kész oldalakkal is demonstrálhatom ;)
31-én indult a nagy szilveszteri buli, amit Pálesz albérletében tartottunk. Voltunk vagy 35-en, szinte mindenki ott volt, aki számít, hangulat a tetőfokon. És csodák csodájára úgy tűnik, a bevásárlásból sem felejtettünk ki semmit. Habár virslit már csak éjjel-nappaliban tudtunk venni, négyszeres áron, két kiló kenyér pedig eltűnt a buli közben és csak reggel került elő, de ettől eltekintve határozottan jó volt a szervezésünk ;)
(Ez a visszaszámlálás pillanata. Csak a személyiségi jogok védelme miatt tettem fel ilyen béna képet, na meg a tömeg bemutatásáért, bocsi!)

Az új év első napja persze takarítással indult, nem semmi meló volt eltűntetni a romokat, de szerencsére akadt segítség. Utána megnéztünk egy jó filmet, bekajáltunk lencselevesből, majd elmentünk moziba és megnéztük a Macskafogó 2-t. Végül pedig megvacsoráztunk a Nagymama Palacsintázójában és persze hazasétáltunk a gyönyörű, óriás pelyhű hóesésben. Ha igaz, hogy azt csinálod majd egész évben, amit az új év első napján, akkor 2008 nagyon jónak ígérkezik! ;)

Másodikán pedig eljött a várva várt scrapbook találkozó! Nagyon jól sikerült, az utolsó buszig maradtam, fél tizenegyre értem haza... Beszámolót a scrap.hu-n olvashattok hamarosan, addig nem lövöm le a poént. Remélem, tényleg sikerül máskor is találkoznunk és még többen leszünk majd! Volt sok újság/könyv/album/naptár-nézegetés, közös oldalkészítés, egy újfajta staféta élőben, beszélgetés, pizzázás stb-stb.
Ez az egyik oldalam, ami az összejövetelen készült. Régi karácsony, a kommentár és az évszám még anyukámra vár, ezért nincs kitöltve a címke. Bocsánat a rossz minőségű fényképért, a scannerem Pécsett van...
(Felhasznált anyagok: betűk - AC Thickers, szalag - Brico Store ;), csillagok - BasicGrey és Jolee's, papírok - BasicGrey, címke - IKEA)

És végül egy kis füles, hátha maradt valakinek pénze karácsony utánra is :D. Ma voltunk a Lidl-ben és vettünk pár akciós dolgot, ami jól jöhet a scrapbookozáshoz:
  • 400 forintért két darab ragasztószalagot, rolleres adagolón, 6-6 méter
  • klasszikus cégbélyegző ezer forintért, amin négy soros tetszőleges felirat, vagy dáum rakható ki (most úgyis divat az irodai stílus)
  • 1500-ért két nagy A4-es rendező mappát, 12 rekesszel, ami kiváló maradék papírok, vagy matricák, betűívek stb. rendszerezésére
  • illetve egy vágógépet 4500-ért. Igaz, van már egy olcsó görgős vágóm, de ez 2in1, egyszerre guillotinne-os és görgős, a legvastagabb papírt is elvágja és remek nagy mérőfelülete van. Csak tudnám, hova fogom tenni.
(A termékek sav és lignin mentességéért, minőségéért stb nem vállalok felelősséget. Mivel friss vétel, így nem volt még időm kipróbálni semmit belőle!)

2 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Hát ezt jól esett olvasni így töményen, igazán :D

Hámos Beáta (betsie) írta...

Szilvi, nekem is jól esett olvasni így egyben, hogy mik történtek Veled! A Kispál koncertet nagyon irigylem, a hobbiművészben vett cuccokról nem is beszélve... Jól néznek ki így együtt a papírok! És ezeket a BG kisalbumokat nem is említetted!!! Húúú, el kell mennem a hobbiművészbe, mostmár biztos! ;)
Nagyon jó a közös képetek Gigivel és Erikával!! :D
A karácsonyi digi oldalad is tetszik! A hagyományos, sb-partyn gyártott oldalhoz megszületett már a comment? Elárulod mit írt v. mondott anyukád erről a karácsonyról? Kivi vagyok!!!....