2008. július 21., hétfő

Inspired by Amelie

Egy újabb oldal az Inspired by Amelie blog kihívására. Tépett képet és valami pirosat kellett felhasználni. Megint Lilla... nem tudom, miért ő jut mindig eszembe ezekről a kihívásokról. (Na jó, tudom, mert ő is egy Amelie.)


Sok olyan kelléket használhattam fel végre, ami már rég a cuccaim közt lapul, csak sokáig vártam a megfelelő témára. Na meg vannak köztük friss szerzemények is, amik épp azért kerültek bele, mert már égtem a vágytól, hogy játszak kicsit velük.
A képek mögé PS-ben BasicGrey papírt tettünk háttérnek a konyhaajtó helyett. ;) A kis kék kamera egy Love, Elsie papír közepéből lett kivágva művészkéssel, a natúr karton betűket folyékony tintapárnával színeztem. A KI Memories 'Lace cardstock'-ot szintén elvágtam a számok végénél. A fotóra fekete mindenre fogó StazOn tintával bélyegeztem Elsie-s motívumokat, a komment kártya pedig egy 7Gypsies lap, kicsit megöregítve, lila krétával kiemelve, és ATB Taggerrel rögzítve. ja a bal szélső sárga részre pedig Tescos hálón át folyékony krétával színeztem a pöttyöket. huhhhh, asszem ennyi lenne.

Felhasznált anyagok: Basic Grey - Obscure papírok, Love, Elsie bélyegzők és doodle fényképező, KI Memories Lace cardstock, ATB matrica, tagger és hímzet címke, 7gypsies komment kártya, AC Thickers betűk, Colorbox Cat's Eye folyékony kréta

5 megjegyzés:

Kata írta...

Mennyi szuper ötlet egy oldalon. Tetszik: vidám, mozgalmas, Szilvis :-)

{Hana} írta...

ANNYIRA SZUPER!! csak néézem, és néézem, és hűű, meg ha!! :O IMÁDOM! Teljesen elájultam tőle :-))) Csúcsszuper lett! :D

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Amelie az egyik kedvenc filmem és abszolút sikerült valahogy belecsempészned a hangulatát!!! Gratulálok! :D:D:D Nagyon jó lett!!! :D:D Csodás, hogy ennyi tök jó ötletet ötvöztél egy oldalon belül!!! Szuper! Valóban nagyon mozgalmas, izgalmas, sokáig nézni jó oldalt alkottál! :)

Budaházi Brigitta írta...

Hú micsoda szín, hozzávaló és textúrakavalkád! Vagány és nagyon "szilvis"! A lace cardstock-ot nagyon bírom, és az Elsie-s cuccok is Nálad vannak a legjobb helyen.
Gigi
Egy apró meglepi: http://budahazibrigitta.blogspot.com/2008/08/kreatv-blogger-vndordj.html

{Hana} írta...

Nézz be hozzám, ha megjöttél :D