2009. február 1., vasárnap

Téli Mátra

Igen, megcsináltuk! Még ha csak az S-es távot (19 kilométer, Mátrafüred-Lajosháza-Mátraháza-Mátrafüred) és 10 perccel a szintidőn túl is, de megcsináltuk.... a miénk. :)
Mióta Pali együtt dolgozik Istivel, többször is voltunk túrázni velük, de ez a mostani azért különleges a szememben, mert most élveztem először, igazán, teljes szívvel, elejétől a végéig a túrát. Nem mondom, hogy könnyű volt, vagy ne lenne izomlázam, de most először egy percre sem gondoltam, hogy bárcsak otthon maradtam volna. Jó volt, na!
Nem volt könnyű a terep, bár Mátrafüredről laza, szinte tavaszias időben indultuk, de ahogy haladtunk fölfelé, jött a saras, térdig dagonyázó terep, majd Háza után már a hó is. Az elején még eljátszottunk a fotózással és az "uzsonnával", és végül emiatt maradtunk le kb. 10 perccel a szintidőről. :( Az utolsó 6-7 kilométer felét biztosan futva tettük meg Orsival, már nem érdekelt, hogy mekkora pocsolyába lépünk, vagy mennyire leszünk sarasak. Élmény volt, várom a következőt. És persze nem hagyhatok ki pár képet.

Itt még derűsen az első pár kilométer után.
Magaslesen, ahol eljátszottunk az időt.

Az első ellenőrző állomás. Ki mondta, hogy nem pirultunk ki?
Mátraházán, a második állomáson. Itt már hó is volt. Én ezen a télen most láttam ilyet először.Elindultunk visszafelé.

És egy kis panoráma fotó. Téli Mátra, vagy globális felmelegedés? :)

3 megjegyzés:

Rika írta...

Ez teljesítménytúra volt? Nem semmi, ebben az időben! Lényeg, hogy jól éreztétek magatokat. Jó pihenést!

kisvirág írta...

Nagyon szuperek a fotók!!! Jó pihit a nagy túra utánra! :)

Unknown írta...

jövőre a 40-esen? :)