2008. február 20., szerda

Születésnapi fotókönyv

Pénteken felköszöntöttük anyukámat születésnapja alkalmából. :) Sajnos szegény pont lebetegedett, így nem volt nagy ünneplés, de azért volt minden, ami kell. Torta és rózsacsokor, ajándékba pedig egy szép kis óra és a fotókönyv.

A "vászonkötésű" négyzetes fotókönyvet rendeltem meg, remélve, hogy abba szépen elférnek a digitális scrapbook oldalaim, de sajnos nem így lett. Szinte minden oldalból hiányzott 1,5 centi, ami már az előnézetben is látszott. Ezért igyekeztem úgy pakolni az oldalakat, hogy semmi lényeges ne vesszen el belőlük.

A 26 oldal másfél nap alatti összállítása nem volt kis falat, szerencsére tesóm sokat segített, főleg a képek retusálásában, apukámat pedig sikerült bevonni a szövegek megírásába. Vagyis mindenki mozgósítva lett. De még így is rengeteg sablont használtam fel, illetve kb. hat oldalnál régi, saját készítésű összeállításokat szúrtam be. :)

Az eredmény ilyen lett kívülről:
És ilyen belülről:



Ez pedig már az önfeledt albumnézegetés pillanata:


6 megjegyzés:

krisssz írta...

Nagyon klassz lett a könyv, és ahhoz képest, hogy én kb. 10 napig csináltam a londonit, nagyon gyorsan elkészültél vele. Ez a szél-levágás aggaszt, bele kell legközelebb kalkulálni.

Szunyo írta...

Nagyon klassz lett! Azért nagyon jó, hogy legalább be tudtad kalkulálnia képlevágást! Az oldalak pedig szuperek. De: hihi, pont anyukád nincs rajta az albumlapozgatós képen. :D

Budaházi Brigitta írta...

Szilvi, olyan szép ajándékot állítottatok össze így együtt! Micsoda öröm lehetett ez Édesanyádnak... és mindhármatoknak.
Gratulálok. Nagyon jó volt megnézni minden oldalát. Hihetetlenül ügyes vagy - bár ez nem újság. :)
G.

Kata írta...

Csodálatos ajándék! És annyira gyönyörü oldalakat állítottatok össze hihetetlen gyorsan. Még nem csináltattam négyzet alakút, ebben még kikérem a tanácsodat (a szél levágás aggaszt egy kicsit)mert nekem is tervben van hasonló meglepetés :-))

Hámos Beáta (betsie) írta...

Én is gratulálok, Szilvi! Nagyon szép lett minden oldal, igazi különleges ajándék!!!

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Gyönyörű album lett! Nagyon szép minden oldala! Külön tetszik, hogy mindenki kivette belőle a részét! :)